The study of trash and whatnot
2019-08-27

Eddig azt tapasztaltuk, hogy minél előrébb haladunk az időben, annál nagyobb a szeméttermelés mértéke. Mondhatnánk, hogy ez a modern társadalom sajátja, de épp nem. A modernséget, és nem csak technológiailag, hanem az emberek gondolkodásában mérve is, ott lehetne tetten érni, hogy tudunk kezdeni valamit a saját szemetünkkel.

Sok képet, videót osztottunk meg már arról, hogy szép lassan felfal bennünket a magunk által kitermelt szemetünk és megoldás még a láthatáron sincs. Ha végigmegyek a szokásos gyaloglóutamon, hiába szedek össze egy szatyornyi szemetet önszorgalomból, 2-3 nap múlva visszatermelődik. Az emberek felelőtlenül kihajigálják a kocsijuk ablakán az üdítőspalackot, vodkásüveget, enegiaitalos dobozt, zacskót, papírzsebkendőt és tulajdonképpen bármit, ami ugye annyira nyomja a vállukat, hogy beleszakadnának, ha el kéne vinni a legközelebbi szemetesig.

Az emberi nemtörődömség mellett a probléma fő oka abban keresendő, hogy a szemétszállítást (is) profittermelő tevékenységgé változtatták a helyi profithajhászok. A politikusok hitvány hozzáállása itt is remekül érvényesül.

Magyarországon ill. Kelet-Európában különösen látszik, hogy az önjelölt elit egy még szűkebb csoportja a nagy hozam reményében rátette a kezét az ágazatra, de magával a problémával már nem igazán tudnak, sőt szemlátomást nem is akarnak foglalkozni.

Szögezzünk le egy alapszabályt a jövő társadalmát illetően: az élet alapvető fenntartásához és viteléhez szükséges mechanizmusokat profitorientáltra alakítani helytelen, szűklátókörű és jövőfelélő gondolkodásra vall. Ha van valami, amire például a beszedett adó kiválóan alkalmas, az az, hogy ezeket ebből fedezzük. Nyilván az érintett profithajhászoknak kevesebb luxustermékre és utazásra fogja futni, de emiatt fájjon az ő fejük.

Itt egy picit lépjünk túl a szeméten.

Amikor az élet ALAPVETŐ fenntartásához és viteléhez szükséges mechanizmusokat emlegetjük, akkor abban ilyenek is benne foglaltatnak, hogy alapvető (tehát nem valami speciális vagy luxus) élelmiszer, ivóvíz, lakhatás, tömegközlekedés, áram, internethasználat. Egészen bizonyos, hogy a fejlettebb országokban ezek állampolgári jogok lesznek a következő évtizedek során, hol előbb, hol később. Nálunk... hát nem tudom... reménytelenül avítt gondolkodás van elterjedőben, leginkább a vadnyugatira hasonlít.

Pontosan ezek azok a dolgok, amelyek megakadályozzák, hogy a társadalom alsó rétegében élők egy olyan életszínvonal alá essenek, aminek folytán már komoly negatívumokkal hatnak vissza a társadalom többi tagjára. (bűnözés, randalírozás, drogozás, italozás, depresszió, rongálás és hasonlók). Kiegyensúlyozottan élők nem szokták ezeket csinálni, tehát össztársadalmilag nagyon is megéri, ha VALÓBAN nem hagyunk senkit az út szélén.

Általában az ilyesmit komcsi, de legalábbis szoci agymenésnek szokták aposztrofálni néhányan anélkül, hogy figyelembe vennék a tényt: folyamatosan fejlődik az automatizálás és úgy általában a technológia. Az áram árát már ma sem nagyrészt a termelés adja, hanem a szállítás, hiszen messziről érkezik, ezért hatalmas a hálózati veszteség. A magyarországi rendszer különösen elavult.

A jövő áramtermelése során a szállítást is ki kell iktatni és ez jól is illik az erőforrás alapú gazdaság koncepciójába. Amint a fúzió elterjedté válik, gyakorlatilag fillérekért fogunk tudni előállítani végtelen mennyiségű áramot, de már az otthoni napelemes rendszerek is sokat dobnának ezen (feltéve, ha valakik nem akarnák szénné adóztatni a kieső profit pótlására).

És akkor most vissza a szemétre.

A magas szemétdíjak miatt kialakult az "én szemetem, te szemeted" szemlélet. Ha kidobsz egy papírzsebkendőt valakinek a kukájába, az illető rádszól, hogy vidd innen a hülye szemetedet a fenébe, mert ezért is neki kell fizetnie.

Micsoda agyrém ez már!

Jegyezzük meg: a szemét KÖZÖS, vagyis közösen kell elbánni vele. Azt, hogy az emberek környezettudatosabbak legyenek a témában, elő kell segíteni valahogy. Itt jön képbe a felvilágosítás, a reklámok, az ösztönzés (akár anyagilag, de az érdempontrendszer is jó erre), a szemétlerakó helyek számának növelése, könnyű megközelíthetősége, használhatósága stb. stb. Az iskolai fejtágításról nem is beszélve.

Ezen felül persze a büntetést se hagyjuk ki a dologból. A környezet károsítóit, különösen ha notórius, visszaeső módon csinálja az illető, mindenképpen büntetni kell. Az embereknek van ugye egy társadalomban elfoglalt helye, amely nem csak a jogok állandó követeléséből áll, hanem némi kötelességet is számon kell kérni rajtuk. Ezek egyik legfontosabbika az, hogy nem szemetelsz ill. nem károsítod a környezeted. Fontos persze leszögezni, hogy mint minden egyéb területen, itt sem lehet kivételezni. Az nem járja, hogy a szabály ellen vétő kisembert elővesszük, a nagybani környezetrombolókat meg futni hagyjuk (lásd vörösiszap-katasztrófa, élővízi olajszennyezés).

A meritokráciában a törvény előtt mindenki egyenlő, nincs kivételezés.

Hungarian English German Italian Russian Spanish French Chinese Polish Romanian
Rovatok....
MMT