Bársony István vadász, író, újságíró gondolatai az 1894-ben megjelent Erdőn-mezőn című könyvéből.
„Nehéz megélni mai napság.
A kenyér meg a szenvedélyek küzdenek egymással folytonosan; a vagyonos osztályt leszámítva, nagyon kevesen vannak, akik hajlandóságaikat, képességeiket, szenvedélyeiket teljes összhangzásba hozhatják a mindennapi kenyér megkeresésével.
Nem is minden századik, de talán csak minden ezredik embernek kedvez annyira a sors, meg
a szerencse, hogy a leginkább neki való pályára juttatja; a társadalom egyedeinek roppant
többségével szeszélyes játékot űz a véletlen, mely egy darab kenyeret mutat annak, aki éhes; az éhes ember pedig nem ér rá sokat gondolkozni, sokat válogatni, várakozni: megy abban az irányban, amelyben megélhetését leginkább biztosítva látja.
Ezért van annyi középszerűség a világon.
Azok, akik egy másik pályán, amelytől talán örökké el vannak zárva, lelkök egész hevével,
akaratok, kedvök s lelkesedésök egész hatalmával törtek volna előre a cél végpontja felé s csudákat művelhettek volna a bennök élő ügyszeretet folytán: nagy fáradsággal s akkor sem mindig komoly sikerrel haladnak egy oly csalóka fény után, amely az ő lelki világukat nem képes betölteni, vágyaikat nem tudja felcsigázni, kiváncsiságukat s érdeklődésöket mindenkor hidegen hagyja. Még szerencse, ha megvan az ilyen megtévelyedettben a férfi elhatározása, az akarat, hogy küzdjön; a megelégedés ereje, amely beérni segíti halvány eredménynyel is, ha egyébként a lelkiismeret szava nem tesz szemrehányást neki s nem vádolja tudatos mulasztással.
De sokan vannak, akik a nekik göröngyös úton mihamarabb érezni kezdik erejök kimerülését,
s kétségbeejtő bizonyosságra jutnak abban, hogy ábrándképeik színpompája hovatovább
egyhangu szürkeséggé homályosul, amelyet nem szépít többé, sem uj szivárványszinekkel be nem ragyog semmiféle nap se. Ezeket csak egy árnyék, csak egy rossz pillanat választja el az elzülléstől, ami alatt már azt is értem, ha bekövetkezik valakinek a lelkében az összhang apadása, amely a maga rendszeres fogyásával az életunalom felé vezet.
Boldogok, akik le tudnak rázni minden nyűgöt, s bár áldozat árán is, követik szivök sugallatát.
Kegyetlen vágyak nem kínozzák őket s reményeik nem elérhetetlen csillagok. Ha egy sereg külsőséget eldobva, látszólag lemondanak: az összhang dallama pendül meg bennök, s ez az örökszépségü dal egész életökön át dicsőíti előttök a megelégedést, amely az övék is.”
Magyar
Angol
Német
Olasz
Orosz
Spanyol
Francia
Kínai
Lengyel
Román