Az alábbi cikk megpróbál rávilágítani arra, hogy jutott el az USA a kétpártrendszerig.
Kiemelek két részt:
"A Philadelphiában ülésező „Alapító Atyák”, vagyis az Alkotmányozó Konvenció tagjai a felvilágosodás hagyományainak megfelelően úgy gondolták, hogy a pártok teljesen feleslegesek."
Nos, ebben tökéletesen igazuk volt. A pártok fölösleges és káros koloncként élősködnek a társadalom nyakán. Valójában értük él mindenki. Ezt sikerült elérni azóta. (Pártokrácia)
Itt volna az idő, hogy magasabb szintre lépjünk, de ez egyelőre igen komoly akadályokba ütközik. Az egyik ezek közül a közfelfogás. Sokan még részletes magyarázat után sem képesek átlátni annak a rendszernek a visszásságait, amiben élni kényszerül.
És akkor nézzük a másikat.
"akik ipari és kereskedelmi érdekeket képviselnek, a külpolitikában a britek szövetségesei, és az anarchiát tartják a fő veszedelemnek."
Nem véletlenül.
Ahogy azt már korábban taglaltuk, az anarchia (szó szerint "uralomnélküliség") nem jelent káoszt, fejvesztettséget, irányíthatatlanságot. Éppen ellenkezőleg. Pontosan úgy működik a társadalom, ahogy azt a köz érdeke a legjobban megkívánja.
Senki nem uralkodik senkin.
Nincsenek érdekcsoportok, akik megkerülik, sőt a politikusokon keresztül a saját szájuk íze szerint alakítgatják a törvényt, A demokrácia egyik legjelentősebb defekciója az, hogy semmit nem tesz a vagyonalapú érdekpolitizálás ellen, sőt az egész választási- és pártrendszer ennek van alárendelve. Bárkit, aki kirtizálja, demagóg módon antidemokratikusnak neveznek, ami egyfelől igaz, csak kifelejtik belőle, hogy a kritizáló esetleg jobbat közérdekűbbet szeretne és nem rosszabbat, közérdekellenesebbet. Ha valami javítani akar a demokrácia hibáin, kénytelen antidemokratikusnak lenni, hiába társul a szóhoz valami nagyon negatív dolog.
Minden hatalommániás retteg az anarchiától. Ezért igyekeztek minden terroristát anarchistának beállítani, miközben az egy szélsőség, amivel csak igen kevesek azonosulnak. Riogatásra, társadalommérnökösködésre azonban kiváló.