Szingapúr pro és kontra

2018-04-13

És akkor jöjjön egy kis Szingapúr, a világ egyetlen olyan országa, amely meritokráciának van titulálva.

Az ország rendkívül rossz helyzetben rázta le magáról a gyarmatosítókat 1965-ben. Az akkori egy főre vetített GDP (Gross Domestic Product) 500 dollár volt. Hihetetlenül kevés. Ez az összeg mára már 55000 dollár. Kicsit megugrott.

Összehasonlításul Magyarország egy főre vetített GDP-je 12664 dollár volt 2016-ban. Nagyjából sehol nem vagyunk hozzájuk képest.

A harmadik világbeli ország gatyába rázását a meritokratikus elvek mentén kezdték meg három kulcsszó kiemelésével: MPH - Meritocracy, Pragmatism, Honesty (vagyis Meritokrácia, Gyakorlatiasság, Becsületesség)

A legfontosabb célkitűzésük az oktatás rendkívüli szintre emelése volt úgy, hogy még az átlagcsaládok számára is megfizethető maradt a mai napig. Szinte mániákusan keresik a tehetségeket a világ minden tájáról. Rájöttek, hogy a feltűnően színes etnikai összetételű országban az erre és az egymás iránti toleranciára épített esélyegyenlőség a kulcsa az előrehaladásnak.

Igazuk lett.

Ezzel a hozzáállással elérték, hogy az ő oktatási rendszerük ma a legjobb a világon. Az ún. PISA rangsorolásban visszatérően ők a világelsők, és évtizedek óta következetesen az első háromban vannak. A 15 éves korban birtokolható alapvető tudásban évek óta világverők, más labdába sem rúghat mellettük. Nagyon sokan szeretnének oda költözni, éppen az oktatás, az egészségügy magas színvonala miatt vagy azért, mert tényleg a lakosság 90 százalékának saját lakása van. Ez még a gazdagnak számító Nyugat-Európában is utópiának számít, ahol a lakosság nagy része évtizedes hitelekből fenntartott bérleményekben lakik.

Környezetszennyezés szempontjából érdekes, hogy a világ 3. legtisztább levegőjű nagyvárosa, a teljes ázsiai térségben pedig a legelső helyen állnak.

A demokrácia bevett kritériumai szerint Szingapúr nem számít demokratikus országnak. Ebbéli besorolása kifejezetten rossznak mondható, ezért valahol hátul tanyázik, pedig semmiféle klasszikusnak számító elnyomás nincs. A határok nyitottak, bárki bármikor elmehet onnan, ha akar. Lehet ugyebár "lábbal szavazni", de ahogy az sejthető, senki nem megy sehova, sőt oda akar mindenki költözni. Hallottunk olyat, hogy egy demokrata jogvédő busás fizetésért elment Szingapúrba céges vezérigazgató-helyettesi pozícióba dolgozni, ám ott elkezdte kritizálni a kormányt, amiért rövid úton ki is utasították az országból.

A sokszínűséget és toleranciát rendhagyó módon tartják fenn, sőt ezt elvárják mindenkitől. A vallások csak olyan szinten nyilvánulhatnak meg, amely sem a más vallásúakat, sem pedig az ateistákat nem bosszantja fel. Ennek megfelelően például tilos a müezzineknek a mecsetek tornyaiból énekelni, és a keresztények sem kongathatnak harangot délben illetve az ünnepnapjaikon.

A szingapúri korrupció szintje elképesztően alacsony. Néhány éve még a világ 3. legkevésbé korrupt országa volt, és a teljes ázsiai térség legkiválóbbja. Mostanra egy olajcéges botrány folytán a Transparency International rangsorolása szerint világszinten a 6. helyre csúszott vissza, ami még mindig kiemelkedően jó helyezés.

Corruption Perceptions Index 2017

Érdekes látni, hogy a környezetében csak és kizárólag magas besorolással rendelkező, demokratikus berendezkedésű országok vannak.

Aprócska, a muszlim Malajzia mellett elhelyezkedő szigetállamként ügyes egyensúlyozással őrzi mind a szekuláris mivoltát, mind a politikai szuverenitását. Ezt jól példázza, hogy egyszerre üzemelnek ott az orosz nagybankok ázsiai regionális adatközpontjai, és az Egyesült Államok Csendes-óceáni hadiflottájának szervízdokkjai.

És akkor jöjjön a verdikt részünkről. Amint az látható, az átlagemberek legfontosabb igénye a megélhetés. Ha ez biztosítva van, nemigen érdekli őket, kik és hogyan irányítják az országot. Van itt azonban két kis bökkenő, mindkettőről írtunk már:

A szingapúri korai meritokrácia eléggé átcsapott az elitizmusba. Ezt mások is gyakran szokták felróni nekik és van is benne valami. Mi nem kultiváljuk az elitizmus semmilyen formáját a közvetett társadalomromboló hatása miatt. Megjegyzendő azonban, hogy más országoktól eltérően náluk az elit nem egy szűk társadalmi réteg, hanem egy szokatlanul széles népcsoport.

Az 1959-ben tartott első szabad választás óta, tehát immár 59 éve minden választási ciklust a jobbközép PAP párt nyert meg. A leggyengébb eredményük 60%-os volt, amúgy jellemzően négyötödös, sőt 90% feletti győzelmeket értek el. Nem azért, mert csalnak, hanem mert a lakosság elégedett velük.

Egy szokatlan jellegzetesség a PAP párt kapcsán, hogy a benne tisztséget viselők gyakorlati közhasznú munkát is végeznek, pl. szociális munkásként segítik a meglepően csekély számú elesetteket és szegényeket. Világszinten ez eléggé rendhagyó gyakorlat.

Az elitizmus melletti másik aggályunk: Szingapúrt gyakorlatilag családi vállalkozásban üzemeltetik -- a nepotizmus olyan szintű, hogy csak na. Ha ez nem volna elég, ők a klasszikus arisztokrácát képviselik. Ahogy korábban jellemeztük a helyzetet: egymást közt osztogatják a köztisztségeket.
Namost a modern meritokratizmus és az arisztokrácia egymást kizáró fogalmak, tehát ebben a formában ez számunkra nem igazán vonzó, viszont kétségtelen, hogy ők ezt gazdaságilag és társadalmilag rendkívül eredményesen művelik, nem pedig a lakosság kárára.

Amint az látható, az oktatás és az életkörülmények javítása automatikusan egy ország felemelkedéséhez vezetnek. Ezek tehát lényeges, követendő elemek. Mi e kettőt még megtoldanánk egy szigorúan kiegyensúlyozott, hárompólusú, decentralizált irányítással, ahol ugyan léteznek szupergazdagok (kvázi arisztokrácia), de a politikába nem üthetik bele az orrukat.

Véleményünk szerint egy ilyen szisztéma valóban új szintre emelné a társadalmat.

Újabb: Ne csak a sajátjaidnak politizálj

Korábbi: Damoklész kardja