Évszázados felfedezés a bétavoltaikus hatás, miszerint az atomsugárzás egyik változata, az úgynevezett béta-sugárzás bizonyos anyagokban áramot indít. Ez nagyon hasonlít a napelemek működési módjára (fotovoltaikus hatás), csak esetünkben nem fénynek, hanem bétasugárzásnak kitett félvezetőkről van szó. Már 1944-ben működő minielemet készítettek ezzel a megoldással.
A bristoli egyetem tudósainak huszáros ötlete is ezen alapul, ám ők az atomerőművekben elhasznált, a maghasadást szabályzó grafitrudak legveszélyesebb részeit tudják így újrahasznosítani. A rudak C14 izotópban dús kérgéből mesterséges gyémántot préselnek, majd azt belefoglalják egy nemsugárzó grafitból préselt mesterséges gyémánthéjba. Az így nyert tömör, gyémántszilárdságú szerkezetből csupán elenyésző sugárzás szivárog ki, ám az izotóp hosszú évezredeken át tartó normál grafittá való visszaalakulása során az elem folyamatosan áramot termel. Az így termelhető villamos áram ugyan gyenge, leginkább csak mobil eszközök táplálására elegendő, azonban az ilyen bétavoltaikus elem mérete apró, és 50 kg-nyi veszélyes alapanyagból több millió ilyet lehet előállítani.
A környezet megóvását is jelentősen elősegítené ez a tech.
Azonban az igazán lényeges rész most következik:
Mivel gyakorlatilag "örökéletű" elemről van szó, amely profit szempontjából káros az elhasználódó-eldobható akkumulátorokat és elemeket gyártó iparágnak, ezért ennek a technológiának az elterjedésére vélhetően nem számíthatunk a jelenlegi gazdasági rendszerben.
Részletesebben a felfedezés történetéről és műszaki hátteréről:
Cikk
A wikiben még nem a hosszú felezési idejű C14-et, hanem gyorsan bomló izotópokat említenek, ami nem elég kielégítő, pár évtizedes élettartamú elemet eredményez.
Magyar
Angol
Német
Olasz
Orosz
Spanyol
Francia
Kínai
Lengyel
Román