A legalizált korrupció nem áll meg a lobbizásnál
2019-06-08

Amint többször kifejtettük, a lobbizás a legalizált korrupció klasszikus példája. Nap mint nap tiporják vele sárba a közérdeket és valahogy semelyik politikai csoportosulásnál nem üti meg az ingerküszöböt. Ennek mondjuk érthető oka van, hiszen minden párt megpróbál anyagi és egyéb tőkét kovácsolni ebből a hitványságból.
Sajnos azonban van még itt valami, amely a törvényalkotásban "jeleskedő" jogászok nagy találmánya (nem mai keletű). Segítségével még gyakrabban taposnak bele az amúgy is megtépázott demokratikus intézményrendszerek gyomrába. A lator neve óvadék.

Nem kell ezt különösebben cizellálni, hiszen köztudott, hogy ezzel a leggaládabb, de egyúttal gazdag figurák kezébe adtak egy olyan lehetőséget, hogy szabadlábon takarítsa el maga mögött a bizonyítékokat. Az ötlet kitalálóinak nyilván maguk felé is hajlott a keze, amikor kipattant a fejükből a remek ötlet és ugye az a baj, hogy ha átlagemberként nincs ilyesmire pénzed, akkor nem nevezhetjük a rendszert törvény előtti egyenlőségnek.

Íme egy idézet:
"Nagy port kavart novemberben déli szomszédunknál, hogy tizenötmillió kuna (hatszázmillió forint) óvadék ellenében a bíróság szabadlábra helyezte Milan Bandić zárgábi polgármestert, akit több társával együtt korrupciós bűncselekmények gyanújával vett őrizetbe a rendőrség. A rekordösszegű óvadékot a polgármester barátai ajánlották fel ingatlanok formájában."

Csakugyan? A barátok összedobták? Nahát, nahát... valószínűleg a barátokat sem ártana megvizsgálni kissé.

Aztán idézzünk be egy kis szösszenetet Bárándy Péter ügyvédtől, aki igazságügy-miniszter is volt:
"Mint kényszerintézkedés, [az óvadék ellenében történő szabadlábra helyezés] az előzetes letartóztatásnak olyan alternatíváját jelenti, amely egyrészt biztosítja a büntetőeljárás alapelveinek következetes betartását, másrészt kíméli a központi költségvetést, és enyhíti a fogva tartást végző intézmények leterheltségét" – állította.

Biztosítja a büntetőeljárás alapelveinek következetes betartását? Ez sima blabla.

Kíméli a központi költségvetést. Oké, ezt értjük, jól jön a pénz a hatóságnak.

Enyhíti a fogva tartást végző intézmények leterheltségét... Tényleg? Enyhíti? Tehát a szegény igazságszolgáltatás annyira le van terhelve, hogy egy darab ember is számít?

Van egy ilyen szabály:
Nem lehet szó óvadékról, ha attól kell tartani, hogy a terhelt az eljárás tanúival, további terheltjeivel összebeszél, netán újabb bűncselekményt követ el, vagy ha a terhelt érdeke a fogva tartást megkívánja.

Itt van a kutya elásva. Olyan kaliberű személyek esetén, mint a Hableányt elsüllyesztő ukrán kapitány, pontosan ez a veszély fenyeget, viszont elég valószínű, hogy kapnak majd egy telefont "valahonnan", aminek hatására jöhet az óvadék.

https://index.hu/belfold/2019/06/06/aprilisban_balesetet_okozott_hollandiaban_a_balesetet_okozo_hajoskapitany/?fbclid=IwAR3Z1wPtoH1f42RaObriloYtL1uk56thUD2_93AUfegqOK2L8SY-SO9E5Xw

https://index.hu/belfold/2019/06/07/hajo_hableany_viking_masodkapitany_holland_baleset_ukran/?fbclid=IwAR23fy6t7c4n8wQawqSeMtq0eLu7vTBQHTPDk6y_dDmr3z3Hsn6YGqC9nOM

https://www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/viking-norveg-milliardos-baleset-hableany.685803.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Magyar Angol Német Olasz Orosz Spanyol Francia Kínai Lengyel Román
Rovatok....
MMT