A kritika kritikája
2019-02-12

Röviden visszatérve a klasszikusnak számító meritokráciakritika egyik lényeges mondatához:

"A meritokrácia egyik kritikája, hogy születés alapú előnyökhöz juttatja a..."

Aki ezt valaha megfogalmazta, egyszerűen nincs tisztában az érdem szó jelentésével.

Az érdemmel nem lehet együtt születni, ugyanis azt ki kell érdemelni. Pontosan ezt jelenti a szó maga. Tenni kell érte valamit, rendszerint nem is keveset a saját jogodon.

A meritokrácia mindenféle előjogot elutasít és ezzel nyilván a születés alapú előjogokat is, vagyis a kritika már az első mondatban cáfolja saját magát.

A születési előjogok (mint pl. nemesség) mellett megemlítendő még az ököljog, az összeharácsolt vagyon, a szívtelen, embertelen törtetés, a kritikátlan párthűség, a genetikai felsőbbrendűség és hasonló közérdekellenes fogalmak, amelyek mentén az emberiség történelme során előszeretettel helyezték magukat bizonyos személyek mások fölé. Mindegyik az egoizmusból és hatalomvágyból táplálkozik.

Azt hiszem, a 21. században ideje megszabadulni ezektől az ósdi dolgoktól, különben soha nem lesz jól működő, békés társadalmunk.

Magyar Angol Német Olasz Orosz Spanyol Francia Kínai Lengyel Román
Rovatok....
MMT