Szekularizáció és a pártok
2018-01-16

Addig nem lesz normális világra esély sem, amíg nem valósul meg teljesen és maradéktalanul a szekuláris állam. Ennek egyik legfontosabb modern eleme az, hogy szűnjön meg az egyházak állami támogatása. Természetesen a pártoké is. Fontos tudatosítani, hogy NEM tarthatunk el közpénzből olyan csoportosulásokat, amelyek ideológiai alapon működnek és rejtve vagy kevésbé rejtve a társadalom egyéb szegmensei ellen dolgoznak. Mind az egyházak, mind a pártok ezt művelik, tehát véget kell vetni ennek a gyakorlatnak.

A megoldás az, hogy tartsák el magukat a híveik pénzéből. Ezzel hamar ki is derülne, mekkora valós igény van rájuk.

Aki a vallás szabadságát félti az egyházak önállósítására való törekvéstől, fölöslegesen aggódik, ugyanis a vallás és az egyház két teljesen különböző fogalom. Az egyház a vallás vállára politikai céllal telepített rendkívül centralizált, hierarchikus, nemi egyenlőséget elutasító, anakronisztikus, merev hatalmi és korántsem meglepő módon pénzügyi képződmény. Egy modern világban semmiféle beleszólást nem kaphatnak a közügyekbe éppen a rájuk jellemző mérhetetlen ideológiai elfogultság miatt.

Ha a saját lábukon kellene állniuk, mindjárt konszolidáltabban állnának számos dologhoz, ezáltal elősegítvén a társadalom normalizálódását.

Ez itt egyszerűen nonszensz:

A hódmezővásárhelyi esperes-plébános azt ajánlja a híveknek, hogy a fideszes jelöltet támogassák

És akkor most vissza a pártokhoz.

Aki a pluralizmust félti a pártok megszüntetése miatt, szintén fölöslegesen aggódik, ugyanis van ennél sokkal közérdekűbb megoldás is a sallangok nélkül. A sajnos könnyen manipulálható, és szintén sajnos világszinten alkalmazott kétpólusú közéleti rendszert a manipulációt és hatalmi játszmákat sokkal jobban elviselő hárompólusúra váltanánk, egy újszerű, három politikanézeti körös paradigmaváltó rendszerrel. Ebben a szisztémában nem a pártoskodás dominál, hanem a nézetek egyenlő képviselete a szélsőségek háttérbeszorításával. Rövid úton megszűnne a hatalmi pecsenyék sütögetése.

A pártok állami finanszírozásához egy kis adalék Karácsony Gergelytől, akit egyáltalán nem favorizálunk semmilyen szempontból, csak most éppen ő az ellenzék aktuális min. elnök jelöltje:

"Azonban különböző jelöltek közös támogatásának van egy másik, nagyon komoly akadálya is Karácsony szerint, méghozzá a jelöltállítástól való visszalépésekkel járó pénzkiesés. 700 milliót kap egy párt az államtól, ha mind a 106 körzetben indulnak, de ha csak egy jelölt is visszalép, már buknak 150 milliót, majd 80 jelöltnél újabb 150 milliótól, 56 jelöltnél ismét 150 milliótól esnek el."

Egyben biztos lehetsz. Manapság egyetlen számításba vehető pártot sem érdekel a te gondod-bajod, csupán az, hogy rátehessék kezüket erre a pénzösszegre. Ha valóban a te gondod lenne az ő legnagyobb gondjuk, akkor képesek lennének megegyezni félretéve mindent, amit sérelemnek vélnek. A 60 féle pártocska meg azért létezik, hogy apró darabokra tördeljék az ellenzéket és így hatalomban tartsák kenyéradó gazdáikat.

Jól illik erre az egész agyrémre a Pártokrácia szó. A közérdekellenesség megtestesülése, amit fel KELL számolni és egy olyan rendszert KELL a helyére rakni, amely nem a közpénzek csapolására rendezkedik be, hanem a lakosság valódi szolgálatában áll. Úgy, ahogy azt a pártok eredetileg eltervezett funkciója diktálja.

A mi koncepciónk ilyenre lett kitalálva és tudjuk előre, hogy mindegyik párt visítana kínjában, ha bele kéne egyezniük a létrejöttébe vagy akár csak egy részébe. Ebben a politikusokat és milliárdosokat szigorúan fékező rendszerben a nepotizmus teljesen megszűnne, a korrupció pedig elhanyagolható szintre csökkenne. A jelentős közpénz-felhasználó területeken minden kétséget kizáróan meghozná a gyümölcsét, de a mechanizmus jótékony hatása feltehetőleg mindenhova elérne egy idő után.

Fontos megállni itt egy pillanatra, mert ez egy igen lényeges pont. A megrontott agyakból ugyanis ki kell gyomlálni azt a tévképzetet, hogy a korrupció elfogadható a mindennapos boldogulás útján.

A fentiek szemléltetésére álljon itt egy közérthető példa: ha a kertedet nem szabadítod meg folyamatosan a gaztól és a gyomtól, akkor a gaz és a gyom fel fogja verni a kertedet.

Mindenképpen.

Mert a gaz gyomok már csak ilyenek.

Magyar Angol Német Olasz Orosz Spanyol Francia Kínai Lengyel Román
Rovatok....
MMT