Részlet a korabeli pénzügyi zseni könyvének modern előszavából:
Gesell elméletét a múlt század húszas-harmincas éveiben több helyen próbálták megvalósítani.
1919 októberében Frankfurtban geselliánusok létrehozták a Wära cseretársaságot. Alapszabályzatában ez a magánegyesület céljául tűzte ki, hogy a deflációs birodalmi márka mellett egy második pénzforgalmat is beindít. Egy segédvalutának, a Wärának, hozzá kelett volna járulnia a pénzszűke és a hitelkorlátozások következményeinek enyhítéséhez. A Wära-jegyeket birodalmi márka és reális biztosítékok ellenében adtak ki.
Silvio Gesell elképzelése szerint az új bankjegyeket meghatározott indítóértékkel kellett ellátni. A pénz tulajdonosának minden hónapban a névértékveszteséget egy bélyeggel kellett kiegyenlítenie. A zsugorodási veszteség elkerülésére a wäratulajdonosnak két lehetősége kínálkozott: vagy hamar kiadja a pénzt, vagy a nyereség és veszteség nélküli takarékossághoz folyamodik, a cseretársaság valamely kirendeltségénél letétbe helyezi a pénzét. Ez volt hivatva biztosítani a folyamatos pénzforgást.
Ami magánszemélyek szűk körének kisrészvényei formájában kezdődött, hamarosan a szabadgazdasági mozgalmon messze túlnyúló jelenséggé fejlődött. Mivel a deflációs politika folytán bankintézetektől alig lehetett hitelpénzt szerezni, sok német városban egyre több termelővállalat, üzlet és étterem csatlakozott a Wära cseretársasághoz. A kirakatokban táblák tűntek fel ezzel a felirattal: "Wärát elfogadunk". Béreket is Wärában fizettek. Mindez egyre több fejfájást okozott az akció ellenzőinek. "A Wära kiszorítja a birodalmi márkát" - ez a jelszó végül már olyan hangossá vált, hogy a birodalmi kormány 1931 októberében rövid úton betiltotta a szabadpénzzel folytatott kísérletet.
Hasonló kísérleteket folytattak a harmincas évek elején Franciaországban, Spanyolországban, Svájcban, az Egyesült Államokban is, de kiváltképpen Ausztriában. 1932 júliusában az Inn menti Wörglben a községi tanács elfogadott egy szükségprogramot, amely többek között előirányozta egy szabadpénz bevezetését. Wörglben akkoriban iszonyúan nagy volt a munkanélküliség, s a község mérhetetlenül eladósodott. A wörgli szükségprogram ilyen körülmények között azt irányozta elő, hogy a szűk keresztmetszetet úgynevezett munkaértékjegyek kiadásával küszöböli ki (ezek fedezetéül váltók szolgáltak, meg a schilling készpénzben). Ennek a községi pénznek a segítségével sikerült egy sor középítkezést végrehajtani.
A szükségprogram sikere figyelemre méltó volt: míg 1932 augusztusától egy év alatt a munkanélküliek száma egész Ausztriában húsz százalékkal emelkedett, Wörglben huszonöt százalékkal csökkent. A község pénzügyi helyzete ugrásszerűen javult, miután a "zsugorodó" pénzt preferáltan használtak fel adófizetésnél, részben előlegek kifizetésénél is. 1933. január 1-jén a szomszéd község, Kirchbichilis is csatlakozott a kísérlethez. Ám 1933. szeptember közepére elfogyott a hatóságok türelme, és a jegybank kiváltsága elleni vétséget a szabadpénzjegy bevonásával és megsemmisítésével torolták meg.
Rövid verdikt: ez a "jegybank kiváltsága" nevű dolog teszi azt lehetővé, hogy minden körülmények között a szűk, kamatszedő elit érdekei érvényesüljenek és ők gazdagodjanak a többiek kárára. Ez így volt akkor is és ma is így van. Az a baj, hogy a monetáris gondolkodásúak csak a pénzgazdaságon keresztül képesek és akarnak látni mindent, de ez szöges ellentétben áll az emberi civilizáció fennmaradásának igényével. Amint kormányszintű akarattá válik a szabadpénz koncepciója (és sikeres, bár rövid gyakorlata), és az akaratot tett is követi, új és rendkívül gyümölcsöző korszak köszönt be majd az egész ország életében.