Volt szó ugye arról, hogy a kormányok, bárhol is legyenek és bármilyen oldalról is származzanak, folyamatos harcban állnak a környezetvédőkkel, pedig épp az ő dolguk lenne a környezet védelmének biztosítása. Legalábbis egy normálisan működő világban.
De van még olyan terület, ahol a kormányok folyton "csatároznak". Ilyen terület a dolgozói érdekvédelem. Kikkel harcolnak? (Legalábbis elméletben) A szakszervezetekkel. Természetesen a politikusi berkekben már régen megoldott probléma ez. A szakszervezetek élére valami jól megvett figurát tesznek, így a "nagy harc" csak egy jól koreografált színjáték marad. Természetesen újfent közpénzből.
A gyakorlat révén többszörösen is visszaélnek a bizalmaddal, hisz még abban a hitben is ringatnak, hogy érted vannak. Itt van a legutóbi 400 órás túlóraemelés, amelyről a minap "kiderült", hogy ez csupán a mi érdekünkben lesz így. Igen, ez így ahogy van, elhangzott a szájukból és a mennyezet nem szakadt rájuk.
Gondolkozzunk el ezen az egészen. A kormánynak nem az volna a dolga, hogy olyan szervezetekkel harcoljon, amelyek a választóik érdekeiért küzdenek, hanem nekik kéne a választóik érdekeiért küzdeni. Sajnos ez néhány látszatintézkedésen kívül soha nem szokott megvalósulni.
De kérdem én: akkor minek választjuk meg őket?
Erre azt mondod: mert csak ilyet lehet választani.
És milyen igazad van. De vajon miért van ez így? Egy magát közérdekűnek tituláló rendszerben fel sem kéne merülnie, hogy ilyen örökös harcolgatások történjenek.
Tisztán látszik ebből, hogy a kormányok sehol nem az átlagemberért vannak, hanem a pártjuk és a mögöttük álló érdekcsoportokért.
Itt van például ez a párizsi zavargás. Ha minden jól menne, nem lenne ilyesmi. Legyen ez intő jel.
Magyar
Angol
Német
Olasz
Orosz
Spanyol
Francia
Kínai
Lengyel
Román