A mérlegelés nélküli vak egyenlősdi, az egalitárianizmus volt a baloldal fundamentuma, mielőtt a kulturális relativizmus felülírta, mégpedig azért, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül lehessen kiállni olyan emberek "jogaiért", akik alapban tagadják ill. tiltják az emberjogi jobbítások bármilyen formáját.
Marx pl. szintén abban látta a világ jobbításának lehetőségét, hogy mindenki legyen egyenlő. "Jó" alapot szolgáltatott ez az egalitáriánusoknak.
Rövid elmélkedés után hamar be lehet látni, hogy ez egyrészt lehetetlen, másrészt nem is kívánatos. Marx, amellett, hogy nagytőkésként éles szemmel látta a kapitalizmus hátulütőit, mely a saját korában meglepően haladó gondolkodásnak számított, nem ismerte fel, hogy mi a lehetséges megoldás. Vérmes, sok esetben pszichopata követői persze még kevésbé értették, mit is kéne csinálni, és az eredményt ismerjük.
Ehelyett ahogy a meritokratizmus ajánlja, esélyegyenlőségre kell törekedni és nem a felhalmozott vagyon a fokmérő, hanem a köz érdekében végzett tevékenység. Emellett jelentősen korlátozni kell a nagytőke politikára gyakorolt hatását, decentralizálni kell az irányítást, ügyelni kell, hogy szakértelem alapján kerüljenek ki a vezetők, a dinasztikus törekvéseket pedig alapjaiban kell elnyomni.
Van még azonban valami, melyben a meritokráciában is mindenki egyenlő és ez a törvény előtti egyenlőség.
Az átlagembereken példás pedánssággal szokták a törvényeket alkalmazni az utolsó betűig, míg az önjelölt elit tagjaira már nem szokott ilyen szigorúság vonatkozni. A pénzükkel általában ki tudják magukat sikálni a legbrutálisabb bűncselekményekből is. Gyakorta lehet ilyesmit hallani és ez megintcsak oldalfüggetlen.
Normalizált, a köz érdekét figyelembeveő rendszerben nincs pénzen vásárolt felmentő ítélet.
Венгерский
Английский
Немецкий
Итальянский
Русский
Испанский
Французский
Китайский
Польский
Румынский