Szociáldarwinista idiokrácia
2018-02-03

A kormány stratégiája: tájékozatlan, műveletlen, de mindemellett igen eltökélt szavazógépek tömegeinek kitermelése. Mivel a technológiák viharos tempóban fejlődnek, e kettő kombinációja igen elrettentő jövőt, sőt közeljövőt sejtet egy olyan országban, ahol a hatalmon maradás már élet-halál kérdése a kormánypártok számára.

A 80-as években még olyan érzése volt az embernek, hogy fejlődőképes a világ. Mai szemmel megmosolyogtató technológiáknak örültünk, de nem tűnt reménytelenül hülyének az emberiség.

És akkor jött az internet.

Az az internet, amelynek a szórakoztatás mellett az lenne a dolga, hogy információval lásson el, tanítson, okítson, felvilágosítson, tájékoztasson ésatöbbi.

Erre mi történt?

Az internetet elárasztották az irracionális gondolkodásúak gyülevész hadai és olyan szinten butítják az egész világot, hogy az már követhetetlen és fizikai fájdalmat okoz. Komolyan aggasztó, ahogy a tömeggondolkodás a középkorihoz kezd hasonlítani. Dermedten és tehetetlenül figyeljük a YouTube-on terjengő baromságok tömkelegét, melyek úgy zúdulnak a nyakunkba, mint valami szutykos özönvíz. Szerintünk ez mára elért egy olyan szintet, amely a jelenlegi társadalmi keretek között megfordíthatatlan, ennek következtében nagyban hozzájárul a civilizációs válsághoz.

Az idiokrácia gyorsuló tempóban közeledik, de félő, hogy már itt is van.

Ungherese Inglese Tedesco Italiano Russo Spagnolo Francese Cinese Polacco Rumeno
Rovatok....
MMT