Részlet Silvio Gesell könyvének modern előszavából (mely nyilvánvalóan nem teljesen naprakész fogalmakat és adatokat használ, de a lényegre koncentráljunk):
Az értéktöbblet ugyan a termelőszférában keletkezik, nagyságát és eloszlását azonban a csere körfolyamata határozza meg. Az államszocializmus helyett magánkapitalizmus azonban, ahogy ezt ma már tudjuk, nem oldja meg a dilemmát. A piacgazdaságot ugyanis sem a szocializmus, sem a kapitalizmus nem volt képes a szociális és az ökológiai igazságosság jegyében megreformálni. A szocializmus és a kapitalizmus nem egymás alternatívái, hanem ugyanazon érme különböző oldalai. És a szocialista rendszer kudarcát sem csak a mindenkori döntéshozók alkalmatlansága vagy a korrupció okozta, ahogy azt állandóan hangoztatják. A rendszer bukásához bizonyára ezek is hozzájárultak, de a probléma gyökerei mélyebbre nyúlnak. Az igazi ok pénzrendszerünk működésében keresendő. A pénzrendszer hibái négy alapvető tévedésre vezethetők vissza.
Az első tévedés a növekedési folyamatok eltérő sebességével kapcsolatos. A József-fillér híres példája bemutatja, hogy a kamat mindig csak középtávon és sohasem hosszabb távon biztosítja a pénzforgást. Ha Krisztus születésekor József betett volna egy fillért a bankba 5% kamatra, akkor 1990-ben, a német újraegyesítés évében - az akkor érvényes aranyár mellett - 134 milliárd darab, a Föld tömegének megfelelő aranygolyót vásárolhatott volna. Ez azt mutatja, hogy a tartós kamatszedés matematikai-logikai lehetetlenség, ezért ez a pénzforgást mindig csak középtávon biztosíthatja.
A második alapvető tévedést akkor követjük el, amikor azt hisszük, csak akkor fizetünk kamatot, ha kölcsönt vettünk fel. Ez bizony nem igaz. Minden ár kamatot tartalmaz, amelyet a termelő és a szolgáltató fizet a banknak azért, hogy gépekhez és épületekhez jusson. A szemétdíjnak például körülbelül 12%-a, a vízdíjnak 38%-a, a lakbérnek pedig 77%-a kamat. Egy 40 négyzetméteres lakás esetében, amely 150000 német márkába kerül, ez körülbelül 750000 márkát jelent száz év alatt. Minden ár, mellyel életünkben találkozunk, átlagosan 30-50% kamatot vagy tőkeköltséget tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy ha kamat helyett forgalmi illetéket vezetnénk be, legtöbbünknek megduplázódna a jövedelme, vagy ugyanazon életszínvonalért arányosan kevesebbet kellene dolgoznunk.
A harmadik alapvető tévedés abban nyilvánul meg, hogy azt hisszük, ez a kamat, fizessük bár hitel után vagy az árakban elrejtve, feltétlenül jogos.
Kevesen tudják ugyanis, hogy a kamatnak és a kamatos kamatnak a javak folyamatos és teljesen legális újraelosztásában van szerepe a kispénzűektől a sokpénzűek felé. Ha például a német háztartásokat tíz egyenlő nagyságú csoportba osztjuk, akkor kiderül, hogy 80%-uk kevesebb kamatot kap, mint amennyit kifizet, 10%-uk nagyjából ugyanannyit kap, mint amennyit kifizet, és csak a maradék 10% húz busás hasznot a rendszerből. Az igazságosság, miszerint takarékbetéteink és befektetéseink után minden fizetett kamatot visszakapunk, alaposabban megvizsgálva, csupán képzelgés. Kamatnyeresége csak a lakosság 10%-ának van, s ez abból származik, amit a nagy többség a kamaton veszít. Ahhoz, hogy ebben az üzletben nyereségesek legyünk, több mint ötszázezer márkás kamatozó betétre lenne szükségünk. Németországban jelenleg naponta egymilliárd márkát (az egyes után kilenc nulla következik) oszt újra a rendszer a munkából élőktől a pénzüket kölcsönadni tudók javára.
A negyedik alapvető tévedés szerint azért kell kamatot fizetnünk, hogy az inflációt kiegyenlítsük. Valójában az infláció annak a pénzrendszernek a szükséges velejárója, amelyben a kamatra a pénzforgás biztosítása miatt van szükség. Különböző gazdasági mutatók összehasonlításával lehet ezt megvilágítani.
A kamat íly módon teljesítmény nélküli jövedelmet tesz lehetővé, növekedésre kényszeríti a gazdaságot, és tovább növeli a jövedelmek közötti egyenlőtlenséget.
(ezt a kis szakaszt már belinkeltük egyszer)
Bernard Lietaer becslése szerint a rendelkezésre álló pénzmennyiség 2-3%-a is elég volna ahhoz, hogy világszerte MINDEN áruforgalmat le lehessen bonyolítani. A többi 97% spekulációs célokat szolgál, valuták megingatását teszi lehetővé, és nemcsak teljes mértékben terméktelen, de veszélyes is mindenki számára - főleg azért, mert javarészt olyan emberek és szervezetek kezében összpontosul, akiknek és amelyeknek egyetlen céljuk, hogy még több pénzt szerezzenek vele.
(folyt. köv.)
Ugye kimeríti egy piramisjáték fogalmát?
Egy tavaly őszi adat szerint a világ 247 TRILLIÓ dolláral tartozik. A legnagyobb adósok az USA, Japán és Kína. Az igazán szörnyű adat azonban az, hogy az adósok magánbankoknak vannak eladósodva, vagyis néhány (kevesebb, mint tucatnyi) család kezében összpontosul ez a vagyon. Azt hiszem, ennél nagyobb hibát nem követett még el az emberiség és a politikusoknak elég sok köze van ehhez a gyászos történethez.
Hongrois
Anglais
Allemand
Italien
Russe
Espagnol
Français
Chinois
Polonais
Roumain