Nem tudom, feltűnt-e, de bármiben, ami fősodratúnak számít, legyen az média, politika, tudomány, mindenhol a klisék, a jól bejáratott akadémista vélemények kerülnek napvilágra és bárkit, aki ettől eltér, a fősodratú téma önjelölt tudorai automatikusan megpróbálják befeketíteni, nevetségessé tenni, lehülyézni. Miért? A pénzért, amit kapnak? A zsíros pozíció megtartásáért? Hol van az individualizmus? A saját vélemény? Egészen ritka az, aki a fősodratúba belekerülvén megtartja esetleges korábbi alternatív nézeteit és hangoztatni is meri. Láttunk olyan videót, ahol a mainstreames tudós fröcsögő nyállal próbálta leüvölteni annak az alternatív vizeken evező tudósnak a fejét, aki viszont szép csendben érvek tucatjait hozta fel az illető tankönyvből vett véleményével szemben.
Vegyünk néhány példát.
Volt már itt cikk erről, de azóta jött sok új szimpatizáns, tehát érdemes megemlíteni újra. Hallottál már Göbekli Tepéről? Ez egy Törökországban található hely, amelyről kiderült, hogy valami kilencrétegű templomkomplexum, amely 12-17 ezer évesre tehető. Nem igazán támasztja alá azokat a korábbi álláspontokat, amelyek az emberiség történetét próbálják vázolni, a vallásos magyarázatokról már nem is beszélve. A felfedezés 96 körül történt és egy büdös szót nem lehetett hallani róla vagy 15 évig. Azóta maga a felfedezője is meghalt. Egyáltalán szoktál BÁRMILYEN hírt hallani a fősodratú médiában az ilyesmiről? Nem. Ott az a fontos téma, hogy Berki Krisztián vasaltatja a heréjét vagy Pumped Gabó hogy csalja a barátnőjét a kamerák előtt.
Tudtad, hogy a Vatikánnak saját csillagvizsgálói vannak? Az egyik éppen Vatikánban, de Dél-Amerikában ill. Arizonában is található.
Aztán ott vannak a piramisok, amelyekről ugye a történelemórán azt tanultuk, hogy... mindenki ismeri, hogy mit. Csakhogy tudósok garmadája szállt rá erre a témára és az elmúlt 20-25 évben számos meglepő dologra hívták fel a figyelmet a piramisokkal kapcsolatban. Itt van néhány bárki által ellenőrizhető tény mondjuk a gizairól:
Az építmény kimagaslóan földrengésálló. Na, most ez egy olyan tulajdonság, amely a modern építészetnek is feladja a leckét. A piramis alapja valójában nem négyszögletű, hanem enyhén nyolcszögletű, amely megtízszerezi az építés nehézségét. A piramis milliméterre pontosan be van tájolva, a kövei milliméterre pontosan illeszkednek egymáshoz, a környező piramisokkal pontosan úgy állnak, ahogy az orion csillagkép csillagai állnak egymáshoz képest. A piramis, csakúgy, mint az összes többi piramis a világban (Kína, Mexikó stb) egy határozottan definiálható rácsozat metszéspontjain helyezkedik el. A piramisok egyikében sem találtak soha egyetlen fáraót. Akiket megtaláltak, a Királyok-Völgyében találták. A legproblémásabb mégis az, amikor a számokat kezded el nézni. A piramist állítólag 20 év alatt építették, az építmény 2.3 millió darab több tonnás kőből áll. Ennek kivitelezésére a 20 év minden egyes napján óránként 30-nál is több darabot kellett kitermelni, odaszállítani és milliméteres pontossággal a helyére rakni. Mindezt rézvésővel és kötéllel felfegyverezve. Az a legkevesebb, ha azt mondjuk: elég macerás.
Dél-Amerikában találtak olyan helyeket, ahol száz tonnás kövek vannak szintén milliméteres pontossággal összeillesztve. A kő diorit, amely a lehető legkeményebb mind közül. Ezek a civilizációk a kutatások szerint nem ismerték az igavonó állatokat, primitív szerszámaik voltak (még a vasat sem tudták rendesen megmunkálni), fa nincs több ezer kilométeres körzetben (amin görgethették volna a köveket) és van olyan hely is (Pumapunku), ahol az építmény legószerű elemekből áll össze.
Az oldalon látható néhány kép. Olyan precíziós lyukak vannak a kőben, melyet vésővel lehetetlen előállítani. Mindezt olyan 15 ezer évvel ezelőtt.
Ez nem jelenti azt, hogy ezt űrlények csinálták (persze ez is benne van lehetőségként). Lehet, hogy csak egy korábbi, letűnt földi civilizáció műve. Ettől függetlenül az idegen civilizációk jeleiről hetekig lehetne mesélni, de ezekről soha egyetlen egy szó erejéig sem hallasz semmit. Amit tudni lehet, azt a netről kell összeszedni, de csakúgy, mint más témában, hatalmas a káosz, nehéz eldönteni valamiről, hogy vajon valódi az információ vagy sem.
Nos, ez része az Establishment politikájának. Rájöttek, hogy az információ korában bárki nagyon könnyen juthat bármilyen információhoz, mire kitalálták, hogy össze kell zavarni a jónépet. Tonnaszám láthatók teljesen élethű "kézikamerás" felvételek az éppen elröppenő ufókról, vagy biztonsági kamerák szeme előtt flangáló ilyen-olyan űrlényekről.
Egy idő után már fogalmad sincs, melyiknek higgy és ezzel, bárki is álljon ezek mögött, elérték a céljukat.
Vagy ott van az általunk is említett, kezdetben egészen progresszívnek mondható Zeitgeist-mozgalom, melynek egyes elemeit mi magunk is propagáljuk. A mozgalom számos olyan dologra világított rá, amely pl. egészen más képet festett a globális bank- és pénzrendszerről. Mi történt vele? Pontosan azok telepedtek rá, akiknek a galádságairól fellibbentették a fátylat. A magyar Zeitgeist-oldal például folyamatosan nyomja a putyini propagandát, mintha ők jelentenék az alternatívát az amúgy ténylegesen visszataszító Federal Reserve által uralt nyugati pénzrendszerrel szemben. Ezt olyan akkurátusan és elánnal teszik, hogy feltételezhetően még pénzt is kapnak érte. Azt kell ezzel kapcsolatban megérteni, hogy autokratikus berendezkedésű országok sohasem nem fogják szolgálni az érdekeidet.
Arról hallottál, hogy egy tudós vette a fáradságot és elemezni kezdte az emberek DNS-ét közel 10 ezer évre visszamenőleg és arra a következtetésre jutott, hogy az elmúlt 7500 évben valami 7.x százalékkal változott az ember génállománya. Jó tudni, hogy a csimpánz és az ember közötti különbség 0.6 százalék!
Tudományos áttörésekről szoktál olvasni a fősodratú médiában? Gyakorlatilag soha. Minden információt az alternatív médiából kell összekapirgálni. (lásd az itt is megemlített fúziós áttörés)
A meritokráciáról hallottál korábban? Nem? Nem csoda, hiszen alapjaiban kérdőjelez meg mindent, amelyre a jelenlegi társadalmi rendszerek épülnek és nem csak megkérdőjelezi, de alternatívával is szolgál.
Fontos tehát, hogy az információ korában TE magad nézz utána a dolgoknak, mert a dolgok nem fognak maguktól eljutni a füledbe. Az is lényeges, hogy ne csak egy forrásból tájékozódj. Ez mindenre érvényes, de a politikára különösképpen. Hihetetlen mértékű ferdítés folyik mindkét oldalon.