Liberté, égalité, fraternité...

Szabadság

Az emberek elméletileg szabadon járhatnak-kelhetnek a világban (ahol épp nincs háború), de ehhez pénz kéne, az átlagembernek pedig nem futja ilyesmire.

A lakosság zöme rengeteget dolgozik, hogy meglegyen a betevő és a hónap végére is maradjon belőle. Ennek következtében nincs idejük.

A munka és az egyéb futkározás, pl. ügyintézés, miatt teljesen lefáradnak a nap végére, vagyis kedvük sem lesz semmihez.

Marad a tévé, amitől egyrészt üresedik a fejük, másrészt hízik a testük, harmadrészt nagyon könnyű őket bármilyen irányba manipulálni. Minél mélyebb a monetáris függés, annál könnyebben.

Ha mindezek ellenére valakik mégis megerőltetik magukat és kiszabadulnak a szabadba, rövid séta után belefutnak egy táblába: magánterület.

Nem tudom, ki hogy van vele, de rendkívüli módon megszaporodtak a magánterületek. Korábban közcélú erdők, tavak stb stb. hirtelen elkerítődtek és gazdasági vagy belépti díjat szedő szórakoztatást szolgáló vagy gazdasági tevékenységet művelő intézményekké alakultak. Ezek elég nyilvánvalóan valami sógor-koma mutyik eredményei a közérdek kárára.

Egyre fogy a közterület, ahol a szabadságod utolsó szikráját esetleg kiélhetnéd.

Meddig fog ez fajulni? Mi lesz a jövőben? Röpködő katonai drónok fognak szóban figyelmeztetni, hogy túl messzire barangoltál a várostól és menj vissza, különben erőt kell alkalmaznia? Simán kinéznénk a mostaniakból, tehát itt egy újabb indok, miért ne ültess önkényre építő vezetőket a nyakadba.

Hamarosan egy egérlabirintusszerűre kialakított világban fogod végezni a napi tevékenységedet és még örülhetsz, hogy élsz.

Egyenlőség

Egyenlőségre leginkább a törvény előtt van szükség, minden egyéb helyen esélyegyenlőségre kell törekedni. Miért kellene egyenlőnek lennie a társadalomért minden nap megszakadóknak azokkal, akik az egoizmusukat és a pénzkeresési képességüket kamatoztatják nap mint nap mások kárára? Neadjisten, bűnöznek. Az a baj, hogy az egyenlőséghirdetők sosem mennek tovább annál, hogy meghirdetik az egyenlőséget. Persze olyanok is voltak, akik szerint az egyenlőség az, amikor mindenki egyforma ruhát és frizurát visel és mindenből egyformán kevés jut. Ez pontosan ugyanannyira nem kívánatos állapot, mint az egocentrikus társadalom.
Ha valaki a földön jár és nem a fellegekben, láthatja, hogy még az esélyegyenlőség sem valósul meg sehol. Továbbra is leginkább olyasmik számítanak, hogy hova születtél, kik a szüleid, mennyire vagy könyöklős típus és ha még szép is vagy hozzá, külön szerencsésnek mondhatod magad, hiszen ez sok olyan nehézségen átbillent, ami milliók számára megoldhatatlan akadályt jelent. A társadalmak valóságos dzsungelharcra épülnek, pedig már régen előrébb kéne tartanunk ennél. Néhány marginális személyen kívül soha senki nem veti fel ezeket a problémákat, aminek az a hozadéka, hogy meg sem oldódnak.

A meritokrácia egyik alaptétele az, hogy, annyival vagy több másoknál, mint amennyivel többet tettél le a köz asztalára. Ebben a nézetben az a jó, hogy egyik oldalról sem lehet igazán belekötni.

Testvériség

Ezen nincs mit cizellálni. A világ egy rendkívül ellenséges hely, ha a minimális törvények sem lennének, egymást gyilkolnák halomra az emberek egy kis haszonért. A politikusok tevékenységéhez kiváló táptalaj ez, nekik arra van szükségük, hogy állandó jelleggel ott legyenek az egymással szembehelyezkedő eltérő nézetű emberek. Így tudják a legjobban érvényesíteni az akaratukat. Kétségkívül sokan vagyunk, mármint sok egyedet számlál az emberiség. Nem az a helyes, hogy elszaporítjuk magunkat és a saját magunk által gyártott szemét és szenny közepén vegetálunk, hanem kevesebb és közérdektudatosabb egyeddel élhetőbb világot csinálunk magunk köré.

Ha egyáltalán beszélhetünk még ilyesmiről, a "testvériség" megvalósulásának legnagyobb akadálya az, hogy embermilliók élnek rendkívül rossz körülmények között. Ezek az emberek az életbenmaradásért sok olyan dologra is készek, amely nem szolgálja a köz érdekét. Ennek megfelelően ha valaki testvériesebb világot akar maga köré, akkor a tömegek függésbentartásának és alázásának gyakorlatával számoljon le. Ahhoz viszont, hogy ezzel leszámoljon, a függésbentartókkal és alázókkal is zöldágra kell ám vergődni és ők nem fogják ezt tétlenül nézni.

Szóval akkor így zárszóként mi is valósult meg ezekből a nagy szavakból mára?

Semmi.

Amíg az alapstruktúrákon nem változtatunk, addig ez így is marad.