Elmélkedés egy videójáték kapcsán
2019-12-21

Az alábbi videó egy 2012 óta komoly fejlesztőcég által gyártott, és még azóta sem befejezett játékból tár fel részleteket. A címe “Cyberpunk 2077”. A látottak kapcsán több dolgon is érdemes elgondolkodni. Az első a grafika fejlettsége. Röpke 40 év alatt eljutottunk a jelképes, sok képzelőerőt igénylő számítógépes grafikától a közel film minőségű megjelenítésig. Ez a fejlődés feltehetőleg a hagyományos értelemben vett mozifilmek hanyatlását is fogja okozni, hiszen ezáltal az emberek nem csak nézők lehetnek, de saját maguk is részt vehetnek a történetben és alakíthatják azt. Gyakorlatilag benne élhetnek az alkotók által elképzelt világban. Mivel a technika rohamosan fejlődik, várható, hogy az Augmented Reality eszközgyártók és tartalomszolgáltatók is ráállnak erre a fajta interaktív szórakoztatásra.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kiterjesztett_val%C3%B3s%C3%A1g

Hogy mi ebben a pláne? Az, hogy nem csupán egy képernyőn fogod bámulni mindezt, mint egyelőre ezt a játékot, hanem eleinte egy szemüvegen fogod nézni, később pedig agyi interfészen keresztül, egyenesen az agyadban fog megjelenni a látvány. Teljesen nyilvánvaló, hogy akkorra már az egyéb érzékszerveidet is stimulálni fogják, pl. a tapintást illetve a szaglást is.

Nem nehéz megjósolni, hogy rengetegen fognak elmerülni ebben a fajta szórakoztatásban, mert a valós világból kiábrándultak, és sikerekre, látványra, élményekre van szükségük. Na, meg olyasmire, amit nem tehetnek meg a valóságban. Sok-sok millióan fognak időzni ezekben a virtuális világokban. Mint ahogy egyébként már évtizedek óta teszik, csak egyelőre gyatrább grafikai megjelenítés mellett.

Ha a Mátrix jutott eszedbe erről, akkor jó helyen kapisgálsz. Pontosan abba az irányba halad a dolog. Az említett játékon jelenleg kb. 500 ember dolgozik éjt nappallá téve, de hamarosan eljön majd az az idő is, amikor mesterséges intelligenciák fogják előállítani a grafikai és zenei tartalmakat, a modelleket, a tájakat, a városokat, a történetet, a szereplők reakcióit, az emberek pedig oda meg vissza lesznek a végeredménytől. Természetesen az anyagi vonzata miatt ilyesmit csak a nagy cégek lesznek képesek előállítani, vagyis a kicsik megmaradnak a tradícionális szórakoztatásnál.

Az, hogy jó-e ez az egész mátrixosdi, erősen kérdéses. A kormányoknak biztos, hiszen sajátos gondolkodásuk szerint egyrészt addig sem az utcán randalíroznak majd az emberek, másrészt jó kis pénzeket lehet lefejni az ezen függőkről, harmadrészt kiváló terep ez az agymosó propaganda terjesztésére és sulykolására.

Az élethű, interaktív virtualitás a függésbentartás új fejezetét fogja megnyitni az emberiség történetében.

És akkor a videó:

https://youtu.be/vjF9GgrY9c0

https://en.wikipedia.org/wiki/Cyberpunk_2077

Hongrois Anglais Allemand Italien Russe Espagnol Français Chinois Polonais Roumain
Rovatok....
MMT