Mentsünk bankot?
2020-05-09

Ha kicsit odafigyel az ember a rendszeresen ismétlődő pénzügyi válságok következményeire, egy dolog azonnal szembetűnővé válik. A bankokat bármikor, bármilyen körülmények között, bármi áron megmentik a kormányok és államfeletti intézmények. És természetesen közpénzből teszik ezt, ami különösen visszataszítóvá teszi az egészet. Nincs olyan, hogy bedőlő bank. Ha valami “csoda” folytán mégis előfordul, az azért van, mert az adott bank mögött állók kiestek a hatalom kegyeiből. A jóhiszemű emberek úgy képzelik, hogy a bankok a kapitalizmus, a szabadpiac természetes vállalkozásai, de sajnos egészen másról van szó. A bankok, amióta csak léteznek (már az ókori Babilóniában is voltak), a hatalomszerzés és -gyakorlás eszközei. Az átlagembereket is érintő hétköznapok során tapasztalt visszásságok mellett a rendszeres bankmentések is világosan mutatják ezt. Ez egy “kölcsönösen gyümölcsöző” szimbiózis a látható hatalom, tehát kormányok és közintézmények, valamint a színfalak mögött megbúvó banktulajdonosok között, aminek mindig a társadalom széles rétegei látják a kárát. Ők tartják el ezt a jól kifundált rendszert, és a tapasztalataik alapján úgy vélik, ez kőbe van vésve, ez a dolgok természetes rendje, amin változtatni nem lehet. A média folyamatosan rá is dolgozik erre.

Ha például bankot akarnál alapítani, mert annyi pénzed van, mint a pelyva, de nem vagy összefonódva a hatalomgyakorlókkal, akkor nem fogják ezt megengedni neked. Esélyed sincs, hogy belepiszkálj ebbe a korrupt és közérdekellenes szisztémába.

Nem lenne jobb egy olyan világ, ahol nem azért élsz, hogy maroknyi privilegizált személy eleve dagadó zsebeit tömködd még jobban egész életedben? Mert most ezt csinálod.

Cikk

Babilónia a wikiben

A babilóniai bankrendszerről egy kis ízelítő

Maghiară Engleză Germană Italiană Rusă Spaniolă Franceză Kínai Lengyel Română
Rovatok....
MMT