A look back at 2019
2020-01-08

A tavalyi év nem egészen úgy sikerült, ahogy elképzeltük. Az egyik legfontosabb célkitűzés volt az egyesület létrehozása, de ez két ízben is meghiúsult. Természetesen nem adjuk fel és idén újrapróbáljuk. Az már most biztosnak látszik, hogy a Magyar Meritokrata Társaság név helyett a Magyar Meritokrácia Társaság lesz használva, mert a Meritokrata nincs benne a cégbíróság szótárában, míg a Meritokrácia igen. Fura, hogy ennyire vaskalaposan kell kezelni az ilyesmit, de a jelenlegi keretek szerint nincs mit tenni. Legalább nem sérül a koncepció. Majd egyszer talán teszünk lépéseket a szótár kibővítésére is, hogy visszatérhessünk az eredeti névhez. :)

Emellett egyéb problémák is nehezítik a boldogulást, mint pl. munka ill. egészségügyi bajok. Ezek egyike sincs még teljesen elsimítva, de már kifelé megyünk belőle.

Az MMT leendő 3 fős elnökségének összéletkora közel 160 év gyakorlatilag egyenlő leosztásban. Nem vagyunk gyerekkori ismerősök, az MMT koncepciója hozott össze bennünket az interneten úgy, hogy nem is egyezett a politikai világnézetünk. Ezzel is szeretnénk bizonyítani, hogy a konszenzus igenis lehetséges, csak meg kell találni a közös nevezőt. Az életkor ne zavarjon senkit, szeretnénk, ha az odalon továbbra is baráti tegeződés folyna és ez az egész országban elterjedne.

Az egyk fontos célunk az, hogy olyan elkötelezett meritokratákkal vegyük fel a kapcsolatot, akik a saját szakértelmük révén képesek részletekbe menően kidolgozott tervekkel előállni azt illetően, hogyan lehet ezt az egészet kivitelezni. Gondolunk itt oktatásra, egészségügyre, energiatermelésre, iparra, mezőgazdaságra, jogrendszerre és hasonló kaliberű dolgokra. Ha azt akarjuk, hogy legyen valami ebből, rá kell feküdni a témára. Közösen. Mi néhányan pusztán az alapelvekkel nem tudjuk “megváltani a világot”.

Miután a reklámozással takarékosságból kifolyólag leálltunk, a korábban folyamatosan növekvő lájkok megálltak és gyakorlatilag talán még 50 lájk se jött egész évben. Ennek okán még mindig nem értük el a 2000-et sem. Lehet mondani, hogy nem adják könnyen az előrelépést. :)

Ennek kapcsán megkérünk mindenkit, aki csak követi a facebook oldalt vagy esetenként érdeklődve ránéz, hogy vegye fontolóra a valódi lájkot is. Ez azért hasznos, mert így hatékonyabban jutnak el a kérdéses személyek ismerőseihez is az itt megjelent anyagok. Ezt az egészet csak úgy lehet előmozdítani, ha minél többen állnak mögé.

Ha bárkinek kételye, kérdése van, ami abban akadályozza, hogy továbbadja a koncepciónkat, nyugodtan keressen meg minket a Facebookon.

Köszönjük.

Boldog új évet mindenkinek!

Magyar English Deutsch Italiano
Rovatok....
MMT