A változás sebessége
2019-04-30

Egyes kimutatások szerint egy rendszer megváltoztatásához legalább 60 év szükséges. Itt most nem a forradalmakról beszélünk, amikkel az a baj, hogy a túl hirtelen változás miatt beállt zavart gyakorlatilag mindenütt csak erőszakkal tudják kompenzálni. Arról nem is beszélve, hogy forradalmak esetén szinte kivétel nélkül a forradalmárok is elkezdik tizedelni egymást mindenféle nézetkülönbségek miatt. A Francia Forradalom nagyon jó példa erre.

Aztán ott van az a szerencsés helyzet, hogy a pártállami rendszerből vér nélkül átestünk a demokráciába. Mivel nem kellett harcolni, megszakadni érte, nem kellett életeket adni, nem sokan érezték magukénak az eredményt. Természetesen az új rendszer gátlástalan haszonélvezői tettek róla, hogy ne nagyon szeressenek bele a tömegek

Az igazán mély változásokat úgy lehet elérni, hogy a megváltoztatod az emberek gondolkodását de ez sajnos lassú folyamat. Régen, amikor még nem volt internet, de még nyomtatás se, Luther kiszögezte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára és ezzel be is indult a nagy változás. Ha nem is azonnal, de azért a mostoha körülményekhez képest egész tűrhető sebességgel. Három év múlva (közel ennyi ideje létezik a facebook oldalunk) már maga a pápa is reagált: kiközösítette az egyházból Luthert.

https://en.wikipedia.org/wiki/Ninety-five_Theses

Ma, amikor a kezünkben van a legszuperebb eszköz, ami csak lehetséges (internet), nehezebb elterjeszteni bármi hasznosat illetve közérdekűt, mint valaha, ugyanis a folyamatosan terjesztett butaságok, lényegtelenségek, felszínességek tengerében egyszerűen elsikkad minden.

Nem volna jó, ha a meritokrácia elterjesztéséhez 60 év kéne, azonban látván a világ trendjeit, lehet, hogy 300 év is kevés lesz.

Magyar English Deutsch Italiano
Rovatok....
MMT