A médiaelfogultság kapcsán
2020-08-17

Erről volt már szó, mégis érdemes újból elővenni, mert bosszantó példákat láthatunk rá a nap minden órájában. A média hatalmas erővel képes a közvéleményt formálni, ezért a politikusok és különböző külső-belső érdekkörök mindent megtesznek, hogy az ő kezükre játsszon az adott tévé, újság, internetes felület stb. Ezt ugyebár az érdekeltségi körükbe tartozó milliárdosok révén tudják megtenni, de ha kormányzati pozícióban vannak, még rosszabb a helyzet, hiszen feljogosítva érzik magukat arra, hogy közpénzek milliárdjait elköltve hirdessék a SAJÁT ideológiájukat, és ezzel még nagyobb politikai hatalmat kaparintsanak a markukba. Vegyük észre, hogy ez, csakúgy mint számos egyéb közérdekellenes gyakorlat, nem függ a politikai nézetektől. Mindkét oldal arcátlanul visszaél a híveik által ölükbe dobott hatalommal és bizalommal.

Könnyen megállapítható, hogy ez a gyakorlat egyáltalán nem közérdekű, mégis ugyanezen politikusok illetve a vérmesebb, elfogult követőik hajlamosak azt hangoztatni, hogy amit ők képviselnek, az bizony közérdekű, és mindenkinek azt kell követnie, sőt finanszíroznia.

Még elítélendőbb, amikor hírportálok önmagukat függetlennek próbálják beállítani, de természetesen adott hatalmi-gazdasági érdekkörök kiszolgálóiként működnek, és ehhez igazodva szűrik meg, illetve színezik át a közzétett információkat.

Sajnos az emberek elhiszik és elfogadják ezt, mint normális állapotot, sőt, sokan fel is lennének háborodva, ha valaki meg akarná regulázni ezt az egészet. Pedig egy kis gondolkodással rájöhetnének, hogy ez őértük, s mindannyiunk közös érdekében történne. Az elfogulatlanságra való törekvés tisztább, átláthatóbb közéletet, kevesebb hazudozást és uszítást hozna magával. Ha egy békés világban szeretne élni az ember, ahhoz ezek az alapkövetelmények.

Amennyiben érdekel egy olyan oldal, amely legalább megpróbálja a médiaelfogultságot gyakorlati példákon keresztül szemléltetni, akkor ez lehet a kiindulópont:

https://mediabiasfactcheck.com/

Magyar English Deutsch Italiano
Rovatok....
MMT