A francia kolonializmus nem ért véget
2019-04-28

Ez a szösszenet nem vet éppen jó fényt a demokráciára, de úgy is fogalmazhatnék, hogy igencsak visszatetsző történet következik.

Franciaország az egyik legnagyobb gyarmattartó volt sokáig, de a francia gyarmatok hiába vívták ki függetlenségüket, a volt gyarmattartó a mai napig nem hajlandó lemondani a gyarmatok nyújtotta (nem kis) előnyökről.

Az érintett országok: (1961 óta) Benin, Burkina Faso, Bisszau-Guinea, Elefántcsontpart, Mali, Niger, Szenegál, Togó, Kamerun, Közép-Afrikai Köztársaság, Csád, Kongó-Brazzaville, Egyenlítői-Guinea, Gabon.

A listán szereplő országokkal azok nemzeti jövedelmének hatalmas százalékát (500+ milliárd USD évente) fizettetik be a francia államkasszába. Adminisztratív erővel vagy akár katonai nyomásgyakorlással arra kényszerítik őket, hogy csak francia bankokat használjanak a tranzakciókhoz, csak Franciaországból importálhatnak, és csakis oda exportálhatnak.

A helyi politikusokkal kötött paktum jogcíme az, hogy az egykori gyarmatok így ellentételezik a gyarmati időkben a franciák által ott létesített infrastruktúra árát.

Mindezt a mai napig!

---

Jacques Chirac 2008-ban így fogalmazott:

"Without Africa, France will slide down into the rank of a third [world] power."

Afrika nélkül Franciaország le fog süllyedni a harmadik világ szintjére.

Chirac elődje François Mitterand már 1957-ben mondott ilyesmit:

"Without Africa, France will have no history in the 21st century".

Afrika nélkül Franciaországnak nem lesz 21. századi történelme.

https://www.mondialisation.ca/frances-colonial-tax-still-enforced-for-africa-bleeding-africa-and-feeding-france/5547512

https://blogs.mediapart.fr/jecmaus/blog/300114/franceafrique-14-african-countries-forced-france-pay-colonial-tax-benefits-slavery-and-colonization

https://answersafrica.com/countries-subjected-pay-colonial-tax-benefits-salvery-france.html

https://www.facebook.com/SiliconAfrica/posts/french-colonial-tax-congo-brazzaville-sells-oil-to-china-the-deal-should-go-thro/2271144476290885/

Kína egyébként beszólt a franciáknak, hogy fejezzék be ezt:
https://www.bloomberg.com/news/articles/2018-07-17/china-battles-france-for-business-in-its-former-african-colonies

https://www.zambianobserver.com/china-reportedly-gives-france-an-ultimatum-to-end-the-colonial-pact-in-africa/

Kína "aggodalmát" kicsit árnyalja a tény, hogy ők nagyjából ugyanezt csinálják manapság lilában:

https://24.hu/kulfold/2018/07/19/kenya-kina-vasutvonal-rabszolgasag-hitelcsapda/?fbclid=IwAR3e_AhuS_BT4NEhLPwQj3QGlK7tNZg7onBvnPGqffwWw9lBnD3y7EsxTNU

Úgy tűnik, Afrika szipolyozása nélkül valóban komoly gazdasági problémák ütnék fel a fejüket Franciaországban, tehát feltehetőleg minden marad a régiben.

Amiatt fontos ezt közzé tenni, mert a sajtó nem jeleskedik az ilyen jellegű információk terjesztésében. Márpedig a szélesebb körű tájékozottság mindenkit segít a tárgyilagosabb és kiegyensúlyozottabb gondolkodásban.

További adalék a témához:

https://alternativgazdasag.wikia.org/wiki/Francia_gyarmati_paktum?fbclid=IwAR1iAqP_SNroHl8Taqt4C14qc7EvX4amw_ifLCed5tiDHpjUuE_4tNXZXvA

Magyar Angol Német Olasz Orosz Spanyol Francia Kínai Lengyel Román
Rovatok....
MMT